Dr. Zsigovics István: 
A lúgosító termékeket 2006 márciusában kezdtem el beépíteni a táplálkozásomba. Azóta minden nap fogyasztom őket.
59 évesen nem voltam még táppénzen, de az energia szintem oly mértékben lecsökkent az elmúlt években, hogy ha a fürdőkádba beleültem, csak nagy nehézségek árán tudtam felállni. A vérnyomásom elérte a 160/140-et és a gyomorsav sokszor a torkomat mardosta. Testsúlyom elérte a 110 kg-ot, ami jóindulattal is 25 kg súlyfelesleg. Egyre gyakrabban jelentek meg allergiás tünetek hőemelkedés vagy láz kíséretében, amit korábban nagy dózisú vitaminszedéssel próbáltam kezelni, több-kevesebb sikerrel.
Nem gondoltam, hogy ezek a problémák javulhatnak, de mégis kíváncsiságból elkezdtem lúgosítani. Szinte azonnal jelentkeztek a pozitív a változások. Már az első napokban az energia szintem megnőtt és kipihentebben aludtam, frissen ébredtem. Három hét múlva a síelésnél döbbenetes erőnlétváltozást tapasztaltam az előző korábbi évekhez képest. Szinte fáradhatatlan lettem és meglepően jól bírtam az egész napos sportolást. Ezen kívül nem volt szükségem térdvédőre, amit korábban mindig használtam a nagy terhelés miatt. Az ízületeim nagyon jól bírták a folyamatos mozgást és semmilyen fájdalom nem jelentkezett.
A „velem született" vérnyomás problémám 3-4 hónap után megszűnt és a perérték nagyon stabillá vált a terheléstől függetlenül, a 70-80-as értéken maradt. A mindig magas pulzusom a mérések során legtöbbször 70 alatt volt. Megszűntek az időnként jelentkező plusz szívdobogások.
A kopaszodási folyamat megállt és a hajam szép lassan kezd visszanőni. Jelenleg 92 kg a súlyom fogyókúrázás nélkül és a testem úgy átalakult, hogy az XXL-es méretem jelenleg L és M között van. A lábam mérete egy számmal kisebb lett és a sícipőt 1-2 csattal beljebb tudom csatolni.
Az arcom markánsan átalakult és a bőrömön lévő sötét foltok világosodnak és csökkennek. Az arcomon a bőr simább, feszesebb, fiatalosabb lett. Úgy érzem az elmúlt hónapokban kb. 10 évet fiatalodtam és ezt a környezetem is - nagy örömömre - észreveszi.
Ezen kívül, ahogy sikerült megfigyelnem a vesém állapota is javult. Valamint sokkal jobb lett a stressz tűrő képességem, ami a mai világban nem elhanyagolható.
A meleg tűrő képességem is javult, nem zavar már a nagy hőség és az izzadás nyáron. Kötött izmaim és merev ízületeim fellazultak, ami nagyon fontos egy építkezésen való biztonságos közlekedés során.
Az Új Biológia és a lúgos életmód teljesen más megvilágításba helyezi számomra a testi egészség kérdését, ami önmagában is egy nagy kaland és jelentős stabilitást ad az életben.
Dr. Zsigovics Istvánné Jutka:
Én nagyon sokat köszönhetek a lúgosító termékeknek. Mióta fogyasztom őket, helyreállt az egészségem és nagyon jól érzem magam.
Két évvel ezelőtt több egészségügyi problémám is volt és ezért elhatároztam, hogy egészségeseb életet szeretnék élni. Szerencsére ekkor találkoztam az Új Biológiával, ami a fő szerepet játszotta a jó eredményeim elérésében.
Az egyik nagy problémám az volt, hogy 79 kg voltam és nagyon féltem attól, hogy átlépem a „bűvös” 80 kg-ot, ami nekem már nagyon sok volt és jelentős terhet jelentett az életemben.
A bal térdem és bokám be volt dagadva. A bal térdhajlatomban egy dió nagyságú ciszta alakult ki a megelőző években.
Illetve ami szintén problémát okozott nekem az az volt, hogy csúnya, visszeres volt a lábam.
Amikor az orvosnak megmutattam a cisztát lábamon, azt mondta, hogy meg kell műteni, mert csak így lehet eltávolítani.
Az Új Biológiát ismerve tudtam, hogy a másik lehetőségem, hogy elkezdem intenzíven lúgosítani és méregteleníteni a szervezetem és így talán elkerülhetem a műtétet.
Ekkor eldöntöttem, hogy inkább ezt az utóbbi megoldást választom, és egy lúgos életmódot kezdtem élni és bíztam benne, hogy hamarosan javulni fognak ezek a problémák, amiken változtatni szerettem volna.
És igen, az elmélet igaznak bizonyult esetemben, a cisztám kb. 2 hónap alatt eltűnt, így sikeresen megúsztam a műtétet is. A visszereim sokat javultak és ma már nem okoznak kellemetlenséget. Hordhatok végre szoknyát is, nem kell nadrágba bújnom, mert szép lett a lábam és a bőröm.
A másik, aminek nagyon örülök, hogy 12 kg-ot lefogytam és tartom is a súlyomat. Végre kissebb ruhákat vásárolhatok, ami már régóta nem történt meg. Sokkal könnyebbnek érzem magam és az ismerőseim, családtagjaim is megjegyzik, hogy milyen csinos és fiatalos lettem.
Meglepetésemre jól bírom akár a napi 10-12 óra munkát, emellett tánc órákra járunk a férjemmel minden héten és egy aktív, boldog életet élek, aminek én is és a családom is nagyon örülünk.
Őszintén elmondhatom, hogy visszanyertem az egészségemet és ez a legfontosabb a számomra!
Örömmel adom tovább mindenkinek a jó hírt, hogy van megoldás az egészség megőrzésére, visszaszerzésére és szívesen segítek Önnek vagy bármely családtagjának a tapasztalataimat átadva, hogy hasonló szép eredményeik legyenek!
Zsigovics Judit:
Azt gondolom ma Magyarországon sok hölgy érzi úgy magát mint én 2 évvel ezelőtt. Több kissebb egészségügyi problémám volt, ami azt jelezte számomra, hogy pár év múlva több olyan problémám is lehet, amiknek határozottan nem örülnék.
A következő "kis" tünetekkel rendelkeztem: izületi, emésztési és vese problémák, pollen allergia, candida gomba, fejfájások, energiahiány, fáradság, száraz, pattanásos bőr, valamint 20 Kg súlyfelesleg egy kis cukor és szénhidrátfüggőséggel fűszerezve.
Ezekkel a problémáimmal nem kellett orvoshoz járnom, de tudtam, hogy ha nem teszek valamit, akkor hamarosan bizony erre is sor kerülhet.
Valójában a legnagyobb problémám az volt, hogy nem tudtam fogyni. Az elmúlt 15 évben többször lefogytam, de mindig visszahíztam és végül elértem oda, hogy képtelen voltam fogyni. 75 kilósan közelebb éreztem magam a 100 kg hoz, mint a 70 hez. És ez igaz is volt. Minden fogyókúrás módszert kipróbáltam, egyik sem bizonyult sikeresnek hosszútávon.
Végül szerencsére belebotlottam a lúgosításba és elkezdtem inni a zöldséglevet. 3 nap után megnőtt az energiaszintem. Azóta jobban, mélyebben alszom, reggel kipihentebb vagyok. Utána éreztem, ahogy a szervezetem elkezd tisztulni, méregeteleníteni és sorban hetek, hónapok alatt rendbejöttek a tüneteim. Az izületi, emésztési és veseproblémáim teljesen eltűntek, szép sima lett a bőröm, erős, egészséges a körmöm és hajam. Elmúlt az allergiám is ami nagy megkönnyebbülés volt.
Aminek a legjobban örültem talán az az volt, hogy végre megszabadultam a candida gombától és újra elkezdtem fogyni. Elmúlt a cukor és szénhidrát függőségem és egy éhezés mentes, egészséges életmóddal sikerült 15 kilót fogynom. Ez egy olyan eredmény, amit az elmúlt 15 évben nem sikerült elérnem és nagyon hálás vagyok ennek a módszernek, hogy ezt sikerült most végre elérnem.
Azt érzem, amit Dr. Young írt, hogy az egészséges vér, egészséges szerveket hoz létre - és igen, kb 12 hónap alatt minden szervem lecserélődött és megújult, egészséges lett. Ez szinte hihetetlen számomra de igaz, mert ezt érzem minden nap.
Őszintén kívánom mindenkinek, hogy megtapasztalja ezt a változást és hasonlóan szép eredményeket.
ifj. Zsigovics István:
Én 13 éve versenytáncos vagyok, ezért nagyon fontos nekem, hogy mindig erős és egészséges legyen a szervezetem, az izmaim, a csontjaim, hogy maximálisan tudjak teljesíteni és hogy ne sérüljek meg a sok sportolás következtében.
A lúgosítás számomra két fő sikerrel járt:
Az első, hogy általában napi 8-10 órát táncolok, ami egy komoly megterhelés. Emiatt rengeteget is eszem, ami gyakran leterheli vagy lelassítja az emésztésemet, ami fáradságot és gyengeséget okozott korábban. Amióta a lúgosító termékeket fogysztom elmúlt ez a fáradság, az emésztésem is gyorsabb, hatékonyabb lett. Több energiám van a tánchoz, megerősödtek az izmaim és több energiával, még többet tudok edzeni.
A második, ami nekem problémát okozott sokszor, az a reggeli ébredés. Ugye ez sokaknak nem könnyű, hát nekem sem volt az, nagyon álmos voltam reggelente. Az első pár hét után azt tapasztaltam, hogy a reggeli felkelések sokkal könnyebbek, frissen, energikusan ébredek.
Amit még megemlítenék, hogy a sportolóknak nagyon fontos a lúgosítás, mert a folyamatos mozgás erősen savasítja a szervezetet. Ezeket a savakat mi nem tudjuk a zsírszövetekbe raktározni, mivel mi sportolók nem engedjük a zsír lerakódását. Ezért nagyobb lehet a sérülés veszélye, mivel a mozgás és a táplálkozás közben bekerült savak közvetlenül károsíthatják a szöveteket, izmokat, izületeket.
Amióta a zöldésglevet iszom, biztonságban érzam magam. Komoly méregtelenítési tüneteim voltak és éreztem, ahogy a szervezetemből kitisztultak azok a méreganyagok, amik később problémát okozhattak volna. Nincsenek sérüléseim és akadálymentesen tudok felkészülni a versenyekre is. A sok edzés és versenyzés mellett tánc iskolát is vezetek és nagyon örülök, hogy mindezt ilyen jó energiával és lelekesedéssel tudom csinálni.
A legutóbbi nemzetközi „A” osztályos táncversenyt megnyertük a párommal, aki szintén lúgosít!